*Másnap reggel*
Louis mocorgására ébredtem.
-Jó reggelt!- simítottam végig az arcán. Mire morgott egyet.
-Neked is gyönyörű!- húzott magához és megcsókolt.- Elviszlek reggelizni úgyhogy készülődj.- simított végig a hátamon.
-Rendben akkor megyek öltözni.-álltam volna fel, de visszarántott.
-Nehogy azt hidd ilyen könnyen elengedlek.- mondta viccesen és megcsókolt.- Most már sokkal jobb.- Szem forgatva felálltam mellőle és a fürdőbe vettem az irányt.
-Vigyázz mert kiakad.- kiabálta utánam.
A fürdőbe érve megmostam a fogamat, majd a szekrény előtt keresgéltem a megfelelő ruhát. Erre esett a választásom:
Miután kész lettem mindennel lementem a nappaliba, ahol már Louis várt.
-Nekem van a leggyönyörűbb barátnőm!! Na gyere menjünk.- karolt át és kivezetett a házból.
-Hova megyünk egyébként?- kérdeztem barátomra pillantva, aki az utat figyelte. Elképesztő, hogy ez a srác mindenhogyan jól néz ki.
-A közeli starbuckba megiszunk egy kávét, utána pedig elmehetnénk az 1D házba a srácok örülni fognak neked.- válaszolta, de az 1D ház hallatán kicsit elképedtem nem szeretnék Zaynnel találkozni azok után, hogy kihasznált.
-Nyugodj meg Zayn nem lesz otthon Perrie szüleinél vannak egész héten. Tudom, hogy nem szeretnél vele találkozni.- rám nézett és elmosolyodott.
Egyik kezét megéreztem a combomon, amit finoman simogatni kezdett. Tíz perc múlva odaértünk. Louis rendelt és leültünk egy eldugott bokszba, hogy a rajongók ne találjanak meg minket. A rajongók nem is, de egy ismerős nő sétált mellénk aki azonnal felrántotta Lout és elkezdte ölelgetni.
-Elenor mi a fészkes fenét csinálsz? Állíts már magadon!- lökte el magától barátom
-Lou beszélnünk kell! Kérlek hallgass meg! Nagyon sajnálom hogy megcsaltalak! Azért jöttem, hogy újrakezdjük! Tudom, hogy szeretsz hisz ki ne szeretne egy ilyen csodálatos lányt- mutatott végig magán mire Louissal ketten undorodva néztük- mint én! Kérlek szépen kezdjük újra!- ugrott barátom nyakába.
-Figyelj Elenor! Az után, hogy megcsalsz van képed megkeresni? Köztünk mindennek vége! Találtam egy csodálatos lányt- mutatott felém, mire én automatikusan elpirultam- akit mindennél jobban szeretek!
-Ezt a kis cafkát? Azt hittem jobbat találsz Tomlinson! Jól vigyázz, még nincs vége! Akkor is visszaszerezlek!- mondta gúnyosan mosolyogva, majd kirohant az épületből.
-Gyönyörűm ne is foglalkozz vele- simított végig a kezemen Louis- téged szeretlek mindennél jobban és örökre veled maradok!
-Bízom benned Louis!- mosolyodtam el. Magához húzott és lágyan megcsókolt. Mikor megittuk a kávénkat barátom fizetett, majd az 1D házba vettük az irányt. A házba érve a fiúk már vártak minket.
-Sziasztok- köszöntem kedvesen
-Ohh szia Molly- jött oda Harry aki puszival köszöntött.
-Hé haver elég lesz!- rántotta el tőlem Lou Harryt
-Ni csak nem féltékeny valaki!- mondta Hazza vigyorogva.- Nyugi haver tudom hogy oda vagy érte.
-Szia Molly.- Liam hangja szakította meg a feszültséget.- örülök, hogy újra látlak.
-Szia Liam szintén örülök!- mosolyogtam
-Niall szállj ki a hűtőből itt van Molly- kiáltott rá Harry az ír manóra.
-Ohh szia Molly! Ne haragudj, de tudod fejlődésben vagyok és muszáj ennem.- nem tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
-Szia Niall nem haragszok, tudom mennyire szükséged van az ételre!- mondtam még mindig nevetve.
-Na végre valaki aki elismeri, hogy muszáj ennem!- kiáltott fel Niall. Erre mindenki hangosan felnevetett.
-Na srácok mit csináljunk?- kérdeztem
-Nézzünk horrort!- mondta Harry- ha félsz hozzám bújhatsz megvédelek!- kacsintott perverzen.
-Köszi Hazza szerintem nem lesz szükség rá, itt van nekem Louis.- simítottam végig az említett kezén. Barátom erre a kijelentésemre homlokom puszilt. A fiúk kerestek egy filmet, majd sorba leültünk a kanapéra és nézni kezdtük. Voltak félelmetes részek mikor eltakartam a szemem, ezt Louis is észrevette, így még szorosabban magához ölelt. Mikor vége lett a filmnek megnéztünk még egyet, így az egész napot végig filmeztük.
-Gyönyörűm nem lenne kedved itt aludni?- tette fel barátom a kérdést
-Örömmel itt maradok- válaszoltam, majd megcsókoltam.
-Rendben srácok mi mentünk aludni- húzott fel a kanapéról Louis.
-Védekezzetek!- kiabált utánunk Hazza, ki más?! Muszáj volt nevetnem rajta. Ahogy beléptünk Louis szobájába megcsapta az orromat mámorító illata. Az ágyneműje répás volt, a polcon kitömött galambfigurák sorakoztak, közöttük Kevin is. Tipikus Louis szoba. Gondolatmenetemből egy ismerős hang szakított ki.
-Megyek letusolok gyönyörűm!- húzott magához egy csókra- lenne kedved velem jönni?- egy kaján vigyor jelent meg az arcán
-Nem Tomlinson! Egyedül mész fürdeni!- jelentettem ki nevetve.
-Ma megúsztad, de holnap velem fürdesz- jelent meg egy önelégült mosoly az arcán.
-Az attól függ Tomlinson!
-Igen?? És mitől?- szált bele a játékba
-Ha jól viselkedsz veled fürdök!
-Egy angyal leszek!- kacsintott és bement a fürdőbe. Tíz perc múlva kész lett és egy szál bokszerben jött ki. A szemeim megint elkalandoztak felsőtestén, amit ő halk nevetéssel jutalmazott.
-Mehetsz gyönyörűm!- adott egy puszit
-Öhm..Louis.
-Igen?? Csak nem szeretnéd, hogy veled menjek??- kérdezte perverz vigyorral az arcán.
-Nem- bokszoltam a vállába- nincsen pizsim.
-Ohh..ez esetben segíthetek- a szekrényhez sietett amiből kivett egy csíkos pólót, majd a fiókból egy bokszert és a kezembe nyomta.
-Köszönöm- adtam egy gyors puszit a szájára és már a fürdőbe is voltam. Tíz perc elteltével kész lettem, így kimentem Louhoz aki az ágyon telefonozott. Mikor meglátott lerakta a tárgyat a szekrényére és így szólt:
-Jól áll rajtad a pólóm!- húzott magához egy csókra.- Ideje aludnunk, fáradtnak tűnsz!- mondta, majd befeküdtünk az ágyba, magára húzott és mindketten álomba merültünk.
Sziasztok meghoztuk a nyolcadik fejezetet jó olvasást :)
2016. január 19., kedd
2016. január 11., hétfő
7 Fejezet.
Molly Szemszöge:
Reggel izgatottan
keltem, ugyanis ma megyünk Louissal randizni. Nagyon várom már, hogy újra vele
lehessek. Elvégeztem a reggeli teendőimet, leballagtam a konyhába bekapcsoltam
a rádiót, közbe megcsináltam magamnak a kávét és kortyolgatni kezdtem.
- Megyek már.- kiabáltam az ajtó fele ugyanis valaki ráfeküdt a csengőre.
- Úristen mi volt tegnap??- jött be ugrándozva a barátnőm.
- Este megyünk randizni. - válaszoltam fülig érő mosollyal.
- Van elképzelésed mit veszel fel??
- Igazság szerint még fogalmam sincs.- válaszoltam kicsit szomorkodva.
- Haló akkor mire vársz még, irány vásárolni.
- Rendben csak átöltözök gyorsan.- és már fent is voltam az emeleten.
A ruháim között válogattam és erre a ruhára esett a választásom:
- Megyek már.- kiabáltam az ajtó fele ugyanis valaki ráfeküdt a csengőre.
- Úristen mi volt tegnap??- jött be ugrándozva a barátnőm.
- Este megyünk randizni. - válaszoltam fülig érő mosollyal.
- Van elképzelésed mit veszel fel??
- Igazság szerint még fogalmam sincs.- válaszoltam kicsit szomorkodva.
- Haló akkor mire vársz még, irány vásárolni.
- Rendben csak átöltözök gyorsan.- és már fent is voltam az emeleten.
A ruháim között válogattam és erre a ruhára esett a választásom:
Lent Mary már izgatottan várt. Bezártam a bejárati ajtót majd a taxi felé vettük az irányt, ugyanis barátnőm időközbe hívott egyet.
*Plázában*
- Milyen fajta ruhára gondoltál?- kérdezte az eladó.
- Nem igazán tudom.- tűnődtem el - tudna mutatni párat?
- Persze.- mosolyodott el a nő kedvesen és elindult a sorok között.
- Mit szólnál ehhez? Kiemeli az alakod.
- Hú ez nagyon szép! Felpróbálom.- indultam meg a próbafülkék felé.
Mikor kileptem barátnőm tátott szájjal nézett.
- Úristen! Louisnak nagyon fog tetszeni. Elmosolyodtam rajta.
- Úgy érzem ez lesz az!- mondtam
Kifizettük a ruhát majd hazamentünk. Gyorsan összedobtam egy zöldséglevest és bolognait másodiknak. Kimertem Marynek meg magamnak, majd hozzáláttunk.
- Molly még mindig jól főzöl! Louis összeteheti a két kezét. Remélem jól meglesztek együtt.
- Köszönöm Mary! Bízom benne, hogy jól megleszünk.
Miután befejeztük az ebédet elmosogattam, barátnőm segítségével, majd leültünk beszélgetni a kanapéra. Mary délután öt óra körül hazament, hogy nyugodtan tudjak készülődni. Először lefürödtem, hajat mostam, megszárítottam enyhén begöndörítettem majd sminkeltem. Felvettem a ruhámat és izgatottan vártam Louist. Fél óra múlva csengettek így hát mentem ajtót nyitni.
- Szia! Gyönyörű vagy!- adott két puszit .
- Szia! Köszönöm!- pirultam el teljesen. Hihetetlen hogy zavarba tud hozni.
- Tetszik a színed!- mondta viccesen.
- Gyere menjünk.- nyitotta ki nekem az autó ajtaját.
Kicsit kocsikáztunk a városba mikor egy étteremnél megálltunk. Segített kiszállni, majd bementünk.
- Jó estét! Louis Tomlinson névre van foglalásunk- mondta Louis a pincérnek
- Jöjjenek megmutatom az asztalukat.
- Köszönjük.- válaszoltuk.
Rendeltünk ételt, mikor pedig végeztünk Louis fizetett és elhagytuk az épületet.
- Még van egy meglepetésem- kacsintott rám mire újból elpirultam még jó hogy sötét volt így nem láthatta.
- Louis hova viszel még?- próbáltam kiszedni belőle, de nem árulta el.
- Egy olyan gyönyörű helyre, mint amilyen gyönyörű te vagy!- mondta és megálltunk a London Eye-nál.
- Úristen elhoztál a London Eye-hoz! Köszönöm.- ugrottam a nyakába.
- Igen mert megérdemled!- mondta és egy puszit nyomott a homlokomra. Felszálltunk rá és néztük ahogy a talaj távolodik a talpunk alól. Gyönyörű látvány volt még így éjszaka is. Louis hátulról átölelt és belesuttogott a fülembe.
- Molly kérdezhetek valamit? - Persze Louis- válaszoltam, közbe megfordultam a karjai között, hogy vele szembe lehessek.
- Lennél a barátnőm?- tette fel a kérdést mire a szívem kihagyott egy ütemet.
- Igen Louis boldogan!- erre a kijelentésemre finoman magához húzott és megcsókolt. Mikor elváltunk egymástól nem szólt semmit, az arcomat fürkészte.
- Köszönöm, hogy elhoztál ide. Nagyon tetszik.- mondtam a tájat csodálva.
- Örülök, hogy tetszik.- mondta majd egy puszit nyomott a homlokomra.
Megtettünk egy teljes kör, és leszálltunk és Louis hazavitt.
- Nem lenne kedved itt maradni?- tettem fel óvatosan a kérdést.
- Szívesen maradok ha nem zavarlak.
- Dehogy zavarsz! Örülök, hogy maradsz.- öleltem meg.
Bent átöltöztem egy rövidnadrágra meg egy pólóra, Louis levette a ruháit csak egy bokszer volt rajta. Mire kicsit elkalandoztak a szemeim a kockás hasa láttán. Úristen hogy lehet ilyen szexi. Gondolatmenetemből édes hangja rántott vissza a valóságba.
- Jól vagy? Ideje aludnunk.
- Persze jól vagyok.- mosolyodtam el. Beugrottunk az ágyba fejem a mellkasára tettem, kezével szorosan magához ölelt és elnyomott az álom a szerelmem karjai között.
Meghoztuk a hetedik
fejezetet. Reméljük tetszeni fog. Jó olvasást :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)